Hírek

Mától már indít repülőgépjáratokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló

matol-mar-indit-repulogepjaratokat-a-liszt-ferenc-nemzetkozi-repuloteren-a-2b-terminalhoz-kapcsolodo-uj-utasmolo

A több mint tízezer négyzetméter alapterületű utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe. Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került.

Egy pohár behűtött pezsgő, üdítőitalok és pogácsa. Ezzel kedveskedtek a Budapest Airport munkatársai az új, B oldali utasmólóról induló Wizz Air asztanai járata 156 utasának. A kazah fővárosba tartó Airbus A 320 típusú gép utasai voltak az elsők, akik birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnokának első beszálló kapuját.

Az első utasszállító repülőgép a tervezett határidőnél két hónappal korábban indulhatott a B utasmólóról – ezt jórészt a fővállalkozó KÉSZ Építő Zrt. kiváló munkája valamint az üzembe helyezésen dolgozó repülőtéri és IT-szakemberek erőfeszítései tették lehetővé.

A három és fél éve dinamikusan növekvő utasforgalom miatt a Budapest Airport vezetése úgy döntött, hogy amint elkészül és képes lesz utasokat indítani az első beszállókapu, azt máris használatba veszik, természetesen a szükséges tesztüzem és biztonsági ellenőrzések lefolytatása után.

A cikk folytatásához kattintson ide, és átirányítjuk a turizmus.com oldalára!

Share

geotours

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Ezzel és az oldalunkkal kapcsolatos adatvédelmet a "További információ"-ra kattintva olvashatja el! Az elfogadás gombra kattintva elfogadottnak és engedélyezettnek tekintjük! További információ

A cookie- kezeléséről szóló leírást ide kattintva érheti el: http://www.geotours.hu/cookie-k-kezelese/
Az adatvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat pedig itt: http://www.geotours.hu/adatvedelem/
Weboldalunk megfelel a mindenkor aktuális személyes adatokról szóló törvényeknek!

Megértettem!